Az új jövevény (15)

Szürkeség volt amire az ember csak ellát. Senki nem volt fent e Haliwell házban, kivéve egy lányt vagy inkább nőnek tűnt. Az ablak párkányon ült, kifelé nézett. Hosszú fekete vagy ahogy ő mondja sötét barna haján megcsillant a nap első sugarai amit a szürkeségbe vágott. Arcán hosszan végig nyúlt a szomorúság, az ember azt hitte ha ránézett, hogy beteg talán súlyos is. Mégis az ember megrökönyödve látta, hogy nevetni kezd. Arcáról eltűnt a szomorúság.

Két perc múlva ugyanott volt csak az ágya helyett egy bölcső volt és abban egy kisbaba sírt fel. Saját maga. A jövőben hagyott egy kis cetlit: „Mindjárt jövök. Visszamentem a múltba.”

Kézébe vette a kisbabát és halkan dúdolt neki.

- Nem kell az egész háznak tudni, hogy visszajöttem. Még nem. Várjuk meg a reggelt. Jó?

És a baba hirtelen elhallgatott, megérezte, hogy jó az idegen bárki is az. Korán volt még így a lány leült az egyik sarki fotelbe és elaludt.

- Liliom! –kiáltott valaki a fülébe.

Nem ébredt fel rögtön.

- Jaj, anya még egy picit csak! Utána lemegyek a boltba. Na!

- Liliom! –ismételte meg egy férfihang.

- Apa? Te mit keresel itt?

- Te mit keresel itt?

- Én semmit, én itt lakom.

- Igen de csak húsz év múlva, Liliom

- Mi? Ja! Csak egy kiruccanásra jöttem!

- Na persze én meg a húsvéti nyuszi vagyok!

- Tényleg? – nézett rá értetlen szemmel Liliom. –Tavaly mért csak egy csoki nyuszit hoztál?

 Leo felállt a guggoló helyzetéből és megborzolta haját.

- Kíváncsi vagy az unokahúgod megszületésre? Félórája vitték be a kórházba.

- Hát persze mért nem ezzel kezdted?

- Mert nem minden napi dolog, hogy az ember tizennyolc éves lánya megjelenik a házába, ráadásul úgy, hogy közben itt fekszik alig fél évesen.

- Ez tényleg nem hétköznapi, mintha itt bármi is az lenne.

- Jaj, Liliom csak egyszer nem szólnál vissza. Én lennék a világ legboldogabb emberre. Na gyere menjünk. – vigyorodott el Leo és elteleportált.

- Most sem szóltam vissza. – mondta Liliom és követte apját.

 Egy szűk kis sikátorban értek földet alig néhány percre a kórháztól.

- Őszintén mért jöttél vissza? –kérdezett rá Leo

- Őszintén? Nem tudom. Valami olyat várok a sorstól, amit tudom nem otthon kapom meg, csak itt.

- Értem. Egyéb cél?

- Ezt, hogy érted? –kérdezett vissza Liliom

- Egyéb küldetés, titkolózás vagy szerelmi szálak? –mondta Leo nem tudva, hogy rátapintott a lényegre.

- Nem, egyik sem. –hazudta Liliom.

- Aha értem, vagyis nem. Mit keresel itt ha nincs semmi úti célod?

- Mondtam már nem tudom.

Amint ezt a mondatott kimondta Liliom a szülőszobából sírás hangzott fel.

Folytatás következik…