Az új jövevény (14)

 Két bolyongó lélek. Múltban és jövőben. De ha valamelyik szemszögéből nézzük akkor jelen és jövő vagy múlt és jelen. Jelentéktelen választani, mert nem tudunk. Mert valami nem engedi, ahogy azt sem, hogy ez a két lélek, akik már csak halvány emlékük önmaguknak döntsenek. Mert ez a valami nem engedi megnyílni őket. Ez a valami lassan szépen lassan halálba taszítja őket. Még lassabban a szeretteiket. A lelkeket megőrjítette a bizonytalanság, a tudatlanság. Igen, a tudatlanság hisz nem tudták mért ilyen bizonytalanok. Érezték, hogy egy más miatt lettek csak testek, lélek nélküli dolgok és mégis léteznek, mégis van nevük. Mégis szereti valaki, még pedig a másik. Sajnálkozásból egyre kevesebb volt bennük annál több a szomorúság és a szerelem. Talán az utóbbi tartsa csak őket életben. Nem is életben csak egy légzéssel párosult lét. Az élet már rég elveszett belőlük. Nevezzük nevén azt a dolgot. Nagyon nehéz hisz sok neve van sors, végzet, akarat. De talán itt a legmegfelelőbb név a szerelem. A mindent elsöprő szerelem.

- Liliom! –kiáltották bent a házból

 Liliom felismerte ezt a hangot, Laura volt az egyetlen és imádott unokahúga. Néhány hónappal volt csak idősebb nála. Mégis a néhány hónap évnek tűnt. Bár mikor válaszolt neki, ha kérdezte.

- Wyatt azt mondta, hogy gyerekes vagyok.

- Ugyan már, csak egy kicsit éretlen vagy, ez minden.

- Te soha nem voltál az. Te mindig tudtad, mit teszel, mindig olyan felnőttesen viselkedtél.– csak úgy ömlött a szó Laurából. – Mióta haza jöttél nem vagy önmagad. Megváltoztál. Már nem vagy az állandóan viccelődő legjobb fej unokanővér, mint az előtt. Akire felnéztem, de most már ezt is sajnálom! –kiáltott Laura majd beszaladt a házba.

Liliom felállt a székből, hol gondolkodott, az utóbbi időben mindig ezt tette és utána ment. Tudta sok mindent meg kel beszélniük. Muszáj. Tárgyilagosan mesélte a történetet.

„Mindig úgy mesélj el egy veled történt történetet, hogy a hallgató meg tudja alkotni a saját véleményét a történtekről. A saját érzelmeid csak befolyásolják a hallgatót. Ha elmondja a véleményét, gondold végig és hidd el, hogy nagy részben az ő véleménye lesz az igaz és nem a tiéd.” –mondta egyszer régen Liliomnak Andreu. Andreu gondolatára elszomorodott. Most tűnt fel neki, hogy hány tanácsát fogadta meg és hányat használ. A történtet végén Laura hozzábújt unokanővéréhez:

- Azt hiszem ez a történet segít a felnőtté válni. –kis csönd után hozzá tette- Szerintem Andreu még mindig él.

- Honnan veszed? –kérdezte Liliom meglepetten.

 - Bár nem mondtad, mert tartod magad a szabályaidhoz, amit Andreuval alkottatok, de azt gondoltad, hogy ez nevetséges. És éppen ez add indokot, hogy arra gondoljak, hogy csak megjátszotta a halálát. Tudta, hogy mennyi gondot okoz neked, hisz ahogy írta szeret és ezért „meghalt”. De csak neked és a világodnak.

- Laura te zseniális vagy. Ez nekem miért nem jutott eszembe! –kiáltott fel kipirosodott arccal Liliom. Először nem csak aludni járt belé a lélek mióta haza jött.

- Hogy vannak az ifjú hölgyek? –kérdezte Wyatt ki most lépett a szobába.  – Akarom mondani, hogy van ifjú hölgyem és gyermek? –viccelődött Wyatt velük.

- Jól vannak az ifjú hölgyek. –válaszolta viccesen Liliom.

- És hol van a másik ifjú hölgy? Én nem látom. – heccelődött a lányokkal Wyatt, mire a válasz egy párna volt az arcába. Mire észbe kaptak mindenhol toll volt a sok szétszakadt párnától. Nem baj, gondolták, majd a varázslat megoldja.

Folytatás következik…