Az új jövevény (13)
Liliom a szobájában volt. Pakolt. De közben mélyen a gondolataiban volt elveszve. Még halotta idősebb nagynénje szavait de már nagyon távolinak tűntek:
- Randira megyek Tommal.
Liliom tudta mi lesz belőle. Alig öt óra múlva Phoebe már feleség lesz és a nászéjszaka is meg lesz tartva, ahol megfogan a kis Laura. Az unokahúga. Az elmúlt két hét gyökeresen felforgatta az életét. Holnap utazik teljes biztonságban tudva bátyját, Wyattet. Alig két napja halálos balesett történt. A kocsiban ülő ember a felismerésig összeroncsolódott, de egy papírlap a kezében érintetlen maradt.
„Szeretlek Liliom Melinda Wyatt Haliwell. Mindig is szeretni foglak” –állt a rajta.
Andreu volt.
Másnap, vagyis tegnap megjelent itt Darryl. Liliom tisztán emlékszik mindenre.
- Sziasztok! Újabb időutazótok van? Netalán vele vagy terhes? –halott a Darryl hangát az előszobából.
- Igen, de miért érdekkel? –kérdezte anyja.
- Mert tegnap történt egy nagyon súlyos autós baleset. A sofőr szörnyethalt a helyszínen. Teljesen összeégett. Csak ez a cédula maradt meg belőle.
- Liliom, gyere ide egy kicsit. –kiáltott Piper.
- Itt vagyok. –nem kellett magyarázkodni, úgyis tudták, hogy mindent halott. Darryl odaadta a papír fecnit. Liliom elolvasta. – Úristen! – suttogta, majd néhány másodpercig elfehéredett. De összeszedte magát, hisz ezt tanították. Összetéptem a papirost, tudta, hogy ez csak másolat. - Gondolom, most azt várod, hogy azonosítsam a hullát. De nem teszem, elmondom ki az, de nem megyek be a hullaházba. A halott: Andreu Mueller.- a szobára csend ereszkedett Darryl elköszönt és elment. Liliom felment a szobájába. Most egy nappal a történtek után három érzés keveredett benne, amit be mert magának vallani és egy amit nem. Nem értette, hogy egy olyan valaki akit senki nem tudott megölni egy balesetben hunyt el. Egy balesetben! Boldog volt, hisz végre biztonságban tudhatja bátyát másrészt szomorú is volt mert itt kell hagyni őket. Otthon megint őrá fognak vigyázni a bátyai és nem ő rájuk.
Volt még egy érzése amiről megpróbálta elterelni a figyelmét.
- Istenem, miért tagadom? Hisz hiányzik és szeretem! –kiáltott fel a gondolataiban.
A következő nap miután mindenkitől elbúcsúzott átment a varázs suliba. Nem akarta, hogy a szeretteinek bármi baja essen. Erejével megnyitotta a kaput. Tudta, hogy a padlásra fog megérkezni és, hogy várni fogják, hisz jelezte nekik, hogy haza megy. Haza most ez a szó üresen csengett ebben az értelemben. A haza nála már mást jelentett. Nagyot sóhajtott majd belépett a az örvénybe. Ahogy kilépett rajta látta, hogy megérkezett. A testvérei és az unokahúga hatalmas örömmel fogadta. Ott volt mindenki. Anyja, apja, Phoebe és férje Tom, Paige. Látszólag minden rendben volt. Látszólag! De valami meg változott Liliom körül de lehet, hogy csak Liliom változott meg?
- Végre itthon vagy! – ölelte át édesanya.
- Igen végre itthon. –mondta bágyadtan Liliom ez a szó is üresen csengett. – És újra egyedül.
- Hogy érted ezt? –kérdezte Wyatt
- Andreu halott és csak is az én hibámból. –mondta Liliom de nem az igazságot.
Folytatás következik…
|